2010. március 25., csütörtök

PAGONY-SZOMBAT

Március 27-én azaz most szombaton délután 16h-kor szeretettel várunk Benneteket a Pozsonyi Pagonyban!
Nikisze cikkébôl idézve:
„Ezen a szombaton két illusztrátor mutatkozik be nálunk. Ismerős a Friss tinta, az Emese almája, a Csoda és Kósza vagy a Sötétben látó tündér?
Takács Mari és Baranyai András azt is vállalta, hogy egy egészen új illusztrációt készítsen, egy a közönség által kiválasztott vershez."

No, erre én is kíváncsi leszek! :)))

Gyertek ha nincs még határozott elképzelésetek a szombati napra és ráadásul vidáman szeretnétek tölteni! Mert nem ígérhetek semmi komolyat... :))

2010. március 15., hétfő

Tyu-tyúúú!





...mondták a törpék Hófehérkének köszönésképpen majd a közönség soraiban ülő apró nézők is ezt tették. Az előadás közben és a végén is. Sőt! Az egész Bóbita Bábszínház így üdvözli ma már egymást a folyósokon. :)
A vasárnapi premier ami igazából két előadást jelentett igazán jól sikerült! Már a legelején elhangzottak a szívderítő "Ó" meg "Ah" meg "Nézd Anya! Ott a hófehérke!" felkiálltások mert interaktív volt akárcsak a 3 kismalac és a farkasok. A törpék akrobatikus mutatványai pedig egészen lenyűgözőek voltak. Kacagás kísérte minden mozdulatukat.
Az itt látható fotókat vaku nélkül készítettem, hogy ne zavarjam az előadást ezért csak ízelítőt adhatnak a 45 perces varázslatról.
De ha minden igaz májusban a Millenárison is látható lesz Hófehérke és a 7 törpe. No meg persze a róka, a nyúl, a medve, a Vadász, a Mostoha és természetesen a gyönyörű Királyfi is és addigra talán a dombok belsejéről is készül majd néhány szuper fotó hiszen azok is játéktérként funkcionálnak amikor megfordulnak.

2010. március 4., csütörtök

Hófehérke premier!


Március 14-én! Pécsett a Bóbita Bábszínházban!

Translate